Michael Longdale

Lassan eljött az ősz az idő kezdet egyre hidegebb lenni. Lassan beköszönt a tél és az elmúlás, hogy aztán majd a természet újult erővel törjön ki a fagy szorításából. És az emberek ki mozdulnak othonaikbol. Még ekkor határoztam el, hogy kiszakítom lényem a poros hétköznapokból. Túlsók munka kevés pihenés. Még nem tudtam, hogy hova de elmegyek pár hétre nyaralni. Hogyan jutottam idáig azt kérdezi valaki? Hát elmesélem.


Novemberi napon születtem habár még nem volt igazán tél, de már az első hó rég leesett. Szerencsésnek mondhatom magam, mert viszonylag egy tehetősebb család sarja ként láttam meg a napvilágot egy keddi napon.
Gyerekkoromról nincs sok mondani valóm. Inkább csak annyi, hogy átlagos. Nem sokban különbözött más gyerek életétől. Voltak barátok, akik jöttek és mentek egy valami volt állandó csak a család és a rokonok. Idővel, mint mindenki életében eljön az a pillanat mikor tovább, kell lépnie. Felvételt nyertem egy gimnáziumba. Jól mentek a dolgok, míg anyám nem érte baleset, amiben életét vesztette. A holtpontja eddigi életemnek ez volt. Az iskolai eredmények leromlottak több balhém is volt és majdnem ki csaptak az iskolából.
De idővel összeszedtem magam bármilyen nehéz is volt, hisz az élet bármilyen nehéz és sokszor kilátástalan akkor sem áll meg.
És tudtam anyám, nem szerette volna, ha tanulmányaim befejezem és csak sima érettségim lesz. Valahogy az álatok mindig is érdekeltek. Így az állat orvosi pályát választottam. Elhivatottan tanultam hisz szerettem, amit tettem. Fő iskolai évek alatt meg ismerkedtem az első, növel. Eddig is voltak nők az életemben de ö volt az első, akivel el tudtam volna képzelni a jövőt. Egy magyar származású lány volt Szilvia. Gyönyörű szemek és elragadó természete volt.
Pont milyenre egy magam fajta lelkületű ember vágyhat. De hát, mint mondtam az élet nem ál meg és megy tovább. Nem tart öröké semmi, ahogy ez a kapcsolat sem tartott. Diplomaosztás után egy darabig együtt éltünk. Boldog időszak volt ez életemben. Sikerült egy kis magán rendelőt nyitnom és lassan az életünk helyre rázódott.
Jöttek a betegek vagy is, hozták őket. Sok szór kellett házhoz kimennem. És folytathatnám még tovább a végtelenségig. Kicsit talán elhanyagolom gondoltam ezt akkor. De mamár tudom, hogy hiba volt a munkába temetkezni annyira. Más is belépet az életünkbe. Vagy is az ő életébe. Haza költözött magyar országra. Ez után még jobban a munkába temetkeztem.
Nem csak sima házi álatokat láttam el, volt hogy ekkor már állatkertben élő álatokhoz is ki hívtak néha hiába volt saját orvosuk. Az életem most, hogy egyedül éltem egy lakásban még jobban csak a munkáról kezdett szólni. Nem utaztam sehová sem és jó formán a szükséges dolgokon kívül másra szinte nem is költöttem. Így anyagilag elég jól álltam és be tudtam társulni egy vállalkozásba. Némi anyagi hátérrel. Jól ment minden de nekem valahogy nem ere volt szükségem. Kiléptem a válalkozásbol és egy nagyobb utazáson, kezdtem törni a fejem. Hozzá kel tennem, hogy a külföldi kultúra jobban mondva a francia borok és maga az életvitel mindig is tetszet. Így már középiskolában francia nyelvet kezdtem tanulni. Miben sikerült felsőfokú vizsgát is letennem.
Végül eldöntöttem, hogy hová megyek nyaralni.
Először csak nyaralásnak indult és jól is éreztem magam de, leragadtam mintha oda ragasztottak volna. Az egyik újságban olvasva egy hirdetést határoztam el, hogy ide költözök. St. Tropez város állatorvos lettem. Mint minden városban itt is vannak kis kedvencek. És az erdő közelsége miatt vadon ellő álatok is.

Talán már enyiböl kiderült, hogy kedvelem vagy is szeretem az álatokat. Szeretek velük foglalkozni. Természetre? Szerintem egy jó beszélgetés alapján lehet valakit legjobban meg ismerni. Úgy lát napvilágot csak az ember igazi énje. Külsőm egyszerű átlagos legalább is szerintem. Én ugyan úgy nézek ki, mint minden más 27 éves korombeli.
Szőke hajam van, amit rövidre nyírva hordok. És kék szemem. Arcom némi borosta takarja. Az összképet pedig egy indián karkötő teszi teljesé, amit mindig magamon viselek, bár hova is megyek.